É-L-E-T
Egyesület

kedd, november 13, 2018
Deutsch (DE-CH-AT)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Címlap Rólunk Az Egyesület

Az Egyesület

Az É-L-E-T Egyesületet 2007 áprilisában alapította 11 lelkes, tenni akaró fehérvári.

Az egyesület fiatal(os) tagjai között üdvözölhet egyetemi hallgatókat, sporttal, turizmussal, táplálkozással, ezotériával, környezetvédelemmel, gyermekekkel foglalkozó szakembereket és felelősen gondolkodó szülőket. A csapat színes összetételéből és szerteágazó érdeklődési területéből fakadóan, tevékenységi körünk igen kiterjedt. Szervezetünket a mindannyiunk által vallott közös értékek tartják össze.

Alapvető célunk, hogy Székesfehérvár, a régió lakói elinduljanak egy egészségesebb és környezettudatosabb életvitel felé vezető úton, miközben hangsúlyozzuk a feltétel nélküli szeretet, egymás kritika nélküli elfogadásának és önmagunk kiteljesítésének fontosságát.

Egyesületünk elsődlegesen fiatalokból álló közösségek (kiemelten az óvodás és iskoláskorú gyermekek és szüleik) számára, az egészséges és környezettudatos életmódra való neveléshez, prevencióhoz kapcsolódóan szervez sport és egyéb rendezvényeket, készít kiadványokat, alakít ki kapcsolatokat bel- és külföldi szervezetekkel, intézményekkel.